Milyen lesz 2017 a Wine&Go-s életünkben?

Kedvesen, szeretetben, barátok között indultunk. Eltöltöttünk egy csodás hétvégét Badacsonyban, hogy majd akkor, majd ott, meg persze az úton, a kocsiban, kitaláljuk mit folytassunk, kezdjünk újra, és min változtassunk az új évben. És így is lett.

Hatalmas élményt kaptunk ott élő barátainktól, két napba beleszorítottunk legalább egy hetet.

Katus, Dóri, Adél – Csendes Dűlő Szőlőbirtok

Egy 2003-as cuvée-vel (80%-ban Hárslevelű) a poharunkban kezdtünk. Szájtátva hallgattuk Dóri terveit a Csendes Dűlő Szőlőbirtokon, sétáltunk a gyönyörű naplementében, csodáltuk Badacsonyt. Mindig csodáljuk Badacsonyt 🙂

Dóri Március 10-én jön hozzánk a Brancsba, borkóstolót tartani.

Aztán Tóth Ádi, Pláne Badacsony, persze nem terasz, és oda már jött a brancs apraja-nagyja. Többek  között ott volt Kardos Gábor is, aki elhozná a Balatoni Kört Egerbe és kóstoltunk brutális borcsokit, amit Ádi készített.

Este, Málik Zoli hordókóstolója után garantált lett volna némi botorkálás, ha nem épp mínusz húsz a fok.

Másnap láttunk nádégetést a Balaton jegén, megcsodáltuk Földi Bálinttal és barátnőjével a Szent György-hegyet és a kis álomházikót. Végül búcsúzóul még Horváth Gergő körbe vezetett minket a Váli Birtokon. Gergőek Február 17-én jönnek hozzánk a Brancsba, borkóstolót tartani Váli Petivel.

Mosolyogva, hulla fáradtan értünk haza. Innen jó nekiindulni. És rájöttünk, így is kell továbbmenni.

Persze idén megint csavarunk egy picit a dolgokon, hisz sosem fértünk a bőrünkbe 🙂 Többször, sokkal változatosabb helyszineken fogunk találkozni veletek, de majd minden szépen kiderül sorjában.

Addig pedig tervezünk, álmodunk tovább.

Boldog 2017-et mindenkinek!

Puszik, Adél és Katus

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.