fbpx

FoodieStay, Magyarországon is a Wine&Go-val

Wine&Go

Tavasszal Busák Attilával nyakunkba vettük a világot és 13 napig jártuk a legszebb európai, illetve arab városokat és ettük magunkat „foodiera”. 

Azóta többen megkérdeztétek tőlünk, tulajdonképpen mit is jelent a foodie és mire számíthattok a már itt-ott elhintett FoodieStay projekt kapcsán.

A Foodie nem egy étel, annak egy szlengje vagy egy életmód, hanem egy személy tulajdonképpen. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor pedig így hangzik az angol magyarázata: a person with a particular interest in food; a gourmet. 

Igen, egy kicsit mi mindig is így gondoltunk magunkra, most pedig egy olyan közösség részeiként visszük át ezt a gondolkodást konkrét tevékenységbe, ahol mindenki így tekint magára és a körülötte élőkre. Ezt az érzést pedig szeretnénk minél több embernek megmutatni, alkotva ezzel egy a világ minden pontjára kiterjedő közösséget.

A tevékenység pedig maga az utazás, jobban mondva az utaztatás. Ugyanis a FoodieStay keretén belül olyan kulináris, gasztro csomagokat tudtok foglalni, ami csak az utazásotok egy bizonyos időintervallumára érvényes, a többi időt úgy töltitek el, ahogy szeretnétek (tippeket és javaslatokat persze mindenre kaptok).

A csomagokban pedig találtok mindenféle olyan aktív időtöltést, ami valamilyen étel vagy ital köré épül, legyen az kóstolás, tanfolyam, vacsora a helyiekkel vagy egy kisebb kirándulás, túra.

Mindebben a különlegesség és specifikum pedig az, hogy helyiek segítenek Nektek abban, hogy tényleg olyan élményben legyen részetek, amit nem hoz egyetlen Útikönyv, de még a Tripadvisor sem.

Szóval, itt van – elkezdődött. Ha velünk szeretnétek együtt foodiezni, akkor választhattok Budapesti, Balatoni vagy Egri utat, mert biztosak vagyunk benne, hogy még Ti is tudtok mit felfedezni Magyarországon. Ha pedig már beaktiválnátok az útleveleteket, akkor jelenleg négy ország közül választhattok:

Spanyolország, ahol tényleg JÓ enni és tényleg van olyan, hogy társasági élet és önfeledt szórakozás vagy

Franciaország, ahol bizony a Gasztronómia Nagykönyvének szabályait olykor be kell tartani, de a „finedining” itt nyer igazi értelmet vagy

Svájc, ahol csokit és sajtot is készíthetsz saját magad(nak), a táj leírhatatlan, a természetes, vidéki élet pedig maga a paradicsom, végül pedig

Marokkó, ami már tényleg egy távoli, más világ, de ha leküzdötted a kezdeti félelmed és mersz kézzel enni és piacon mászkálni, biztosan kitörölhetetlen élményként viszed haza.

Egyszóval abszolút személyes és egyedi minden egyes gasztro élmény. Ezzel pedig azt gondoljuk exkluzív és felejthetetlen maga az utazás, amit úgy hívunk: FoodieStay

Nézd meg magad és kövess bennünket, itt meg itt meg itt:

WeboldalFacebookInstagramPinterestTwitterYouTube

Aztán szólj bátran Nekünk, ha Te is lennél már Foodie.

Vélemény, hozzászólás?