Borászportré, Papa Áron – Szent György-hegy

Pap Wines
Ősszel Badacsonyban jártunk és a Plánéban kóstolgattunk, amikor megkértük a tulajdonost, kedves barátunkat Ádámot:
– Ádi mutass valami újat lécci!
– Fehér vagy vörös? (Ádinál csak Badacsonyi borok vannak – szerk.)
– Mindegy csak legyünk szerelmesek, de azonnal.

 

 

Pap Wines

Konkrétan a képen látható palack érkezett az asztalunkhoz – milyen jó, hogy lefotóztam, bár mindig mindent lefotózok 🙂 -, aminek a megkóstolása után Adéllal egymásra néztünk és leesett az állunk. Végre!
Másnap már ott voltunk a hegyen. Természetesen elvittük legfőbb balatoni bizalmasunkat, Földi Bálintot, A két jó barát meg az Anti borászát.
Szent György-hegy. Kilátás a Balatonra. Kert, terasz, lobogó tűz, bor, konyha. Minden porcikájába beleszerettünk és az első perctől az utolsóig otthon voltunk.

Papa Áron
Megjárta a világot. Most borászkodik, zenél, vagyis DJ, kertészkedik, saját alapanyagokból – főz, süt és kedves a hozzáérkezőkhöz. Mindezt csodálatos feleségével, Karinával együtt.
Maguknak “dolgoznak” és magukért. Néha, pedig hozzájuk szegődik egy-egy idegen, aki baráttá válik.
A borai, pedig olyanok mint Ők. Éppen amikor nem számítasz rá, társaddá válnak.
Ha rögtön kedvet kaptatok, jelentkezzetek be hozzájuk: inni-enni vagy csak üldögélni. Amit fontos tudnotok a konyhájukról: “Az indiai, közel-keleti és mediterrán konyhák ízeitől ihletett vegetariánus ételeket készítünk.”

Ha pedig még kell egy kis lökés, kóstold otthonról: Pap Wines Pinot Gris 2016 Szent György-hegy

A PG16 egy testes fehérbor, melyben érzékelhető a Szent György-hegy boraira jellemző vulkanikus ásványok íze. Mint minden borunkhoz, a gyümölcsöket nagy gonddal szedtük és válogattuk a hegy délkeleti dűlőin fekvő szőlőnkben. A bort 3 hónapig érleltük barrique hordókban, és palackozás után 2 hónapig pihentettük. A PG16 gazdag szerkezetű, hosszú lecsengésű bor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.